HALLOM, ÉRTEM, TUDOM!

Program a beszédészlelés és a beszédértés fejlesztésére 5-7 éves gyermekeknek

Alapozzunk meg együtt a sikeres olvasás és írás elsajátítást!

Mit jelent a beszédészlelés illetve a beszédértés, és miért fontosak az iskolakezdéshez?


Ezeknek a területeknek a fejlesztése elengedhetetlen, hiszen megalapozza az iskolai évek eredményességét. Lehetővé teszik, hogy a gyermek megtanuljon olvasni, írni (legfőképpen helyesen írni) és azt, hogy idegen nyelveket is elsajátítson.

A beszédészlelés és a beszédértés nem választható el teljesen egymástól:

A beszédészlelés, vagy más néven beszédpercepció az a készség, ami lehetővé teszi, hogy a gyermek beszédhangokat, hangkapcsolatokat és hosszabb hangsorokat felismerjen, illetve azokat képes legyen megismételni. Az iskolában nehézség nélkül tudja azonosítani majd összeolvasni a betűket, képes jó technikával olvasni és idegen nyelvet tanulni. Természetesen alapvető feltétele az ép hallás, ám az ép hallás önmagában még nem elég!

A beszédértés jelenti a szavak, szókapcsolatok, mondatok és szövegek megértését. Tehát a gyermek érti a szavak jelentését, megérti, amire kérik vagy amit mesélnek neki és később érteni fogja azt is, amit ő maga olvas.

Ha ezeken a területeken zavar áll fenn, akkor nehezítetté válik a hangok, hangsorok felismerése, valamint a szavak, mondatok és közlések jelentésének, tartalmának megértése. 

A beszédészlelési és beszédmegértési zavar leggyakoribb jelei:


  • később kezdett beszélni, mint kortársai
  • beszédhibája van
  • szegényes a szókincse, nehezen találja a szavakat
  • sokszor visszakérdez
  • gyakran nem figyel oda
  • keveset beszél vagy állandóan fecseg
  • nem szereti a mesehallgatást
  • nehezen tanul mondókát, verset
  • rosszalkodik, túl játékos

Te is nap mint nap tapasztalod ezeket gyermekednél?


Ha igen, akkor olvass tovább, és ismerd meg, hogyan segíthetsz neki!

Logopédusként tudom, hogy ezeket a jeleket nagyon komolyan kell venni és még most, óvodáskorban foglalkozni velük. A lemaradások ilyenkor még könnyebben behozhatók, ne várj vele! 

Legyen az iskolakezdés örömteli, a tanulás kudarcoktól mentes!

A beszédészlelés és beszédértés fejlesztése program tulajdonképpen nem is igazi fejlesztés, sokkal inkább vidám, játékos együtt töltött idő. Nem kell sehova sem elvinned a gyermekedet és nem kell képernyő elé sem ültetned. Egyedül Rád van szüksége, és arra, hogy együtt játsszatok, beszélgessetek! 


A 10 héten át tartó fejlesztő program feladatai Neked szólnak! Te fogod kialakítani azt a napi rutint, amelybe be tudod majd építeni a közös játékokat, beszélgetéseket. Mindössze napi 15-20 percben! 

Nézzük mit tartalmaz a Hallom, értem, tudom! program!


* A 10 héten át tartó játékos fejlesztés anyagait

  • A feladatokat elektronikus kiadványként, e-mailben kapod meg (nyomtatható pdf formátumban)
  • Egy-egy feladatbankot kapsz majd, amelyből megtudod, hogy mit és hogyan tudtok játszani
  • A játékok a hangokra és a beszédre épülnek, sok mesével, nyelvi játékkal és beszélgetéssel kiegészítve
  • A gyakorlatokat többször is elvégezhetitek, akár hetekkel később újra elővehetők

* 5 feladatkategória, 25 feladattípus, 250 gyakorlat

  • Nagyobb főfogalmi kategóriák szerint állítottam össze az anyagot, pl. állatok, gyümölcsök, bútorok, foglalkozások stb.
  • A program során 10 különböző témakört fogtok feldolgozni 

* Részletes feladatleírásokat és ötleteket 


* Ajánlást a napi rutin kialakításához és heti tervezőt


* Extra AJÁNDÉK: 

Az adott témakörhöz kapcsolódó nyomtatható feladatlapokat is kaptok, melyekkel olyan további képességek fejlesztését célozzuk meg, mint a figyelem, vizuális észlelés, tájékozódás, szem-kéz koordináció stb.

Csatlakozz, ha

  • szeretsz együtt játszani gyermekeddel
  • szeretnél közös élményeket és minőségi együtt töltött időt
  • szeretnéd, hogy gyermeked erős alapokkal induljon az iskolába
  • szeretnéd, hogy gyermekednek ne okozzon nehézséget az olvasás és írás elsajátítása
  • szeretnéd, hogy gyermeked magabiztosabbá váljon

Mennyibe kerül?

A teljes 10 hetes Hallom, értem, tudom! fejlesztő program ára 12 900 Ft.

Hogyan tudsz csatlakozni?

A jelentkezés gombra kattintva egy űrlap jelenik meg. Az adatok megadása után a küldés gombra kattints! Fontos, hogy helyesen írd be az e-mail címed, kérlek ellenőrizd küldés előtt!

Egy levelet kapsz, melyben a fizetési adatokat találod. Banki átutalással tudsz fizetni.

A program kifizetése után e-mailben érkezik majd a számla és egy újabb levél, melyben a további tudnivalókat találod.


Ha technikai nehézségekbe ütköznél vagy kérdésed lenne, akkor írj nekem a fejlesztesnorival@gmail.com címre! 

JELENTKEZEM A PROGRAMRA!